Posted on

Délmagyarország cikk

Látogatóban egy negyedik generációs vendéglátós családnál – Belenőttek a vendéglátásba a Forró gyerekek

A. T. J.2019.01.22. 12:19

 Több mint ötven éve foglalkozik vendéglátással a röszkei Forró család négy nemzedéke. A Röszke melletti Forró Fogadó szilveszterkor ünnepelte 30. születésnapját.Ötven évvel ezelőtt a röszkei Forró Fogadó tulajdonosa, Forró Csaba nagyapja, idősebb Forró István a településen kocsmárosként kezdett el dolgozni, majd a Csongrád Megyei Vendéglátó Vállalatnál Kecskés-telepen a Hattyú vendéglőt vezette. – Én akkor óvodásként, majd később az iskolából is oda jártam ebédelni. A fogadó története 1971-ben kezdődött, amikor édesapám ezen a helyen vegyeskereskedést nyitott. Makón végeztem a kereskedelmi iskolát, mert úgy volt, hogy majd én is ide jövök dolgozni, de nagyon nehézkesen kaptuk meg az engedélyt. A határ közelsége miatt a bürokrácia rengeteg akadályt gördített elénk, de végül sikerrel vettük ezeket, bár három-négy évig tartott az ezzel kapcsolatos huzavona – mesélt a családi vállalkozás kezdeteiről Forró Csaba.

Lapunkban korábban már írtunk jól ismert vendéglátós dinasztiákról, de olyanról, hogy a család négy nemzedéke válassza ezt a hivatást, még nem (2017. augusztus 12.: Dinasztiák a szegedi és algyői csárdákból – Veres János szerint ez egy fertőzés, amit a gyerekek is elkaptak).

A tulajdonos 1986-ban érettségizett, akkor kapták meg az összes szükséges engedélyt és kezdték el kibővíteni a kisboltot étteremmé és panzióvá. 


Együtt a négy generáció. Forró Csaba (a kép jobb szélén) feleségével, Papp Máriával, édesanyjával, Forró Istvánnéval, fiával, Balázzsal, lányával, Enikővel és a 94 éves dédnagymamával, Sárkány Istvánn

– 1987. december 31-én nyitottunk, így nemrég ünnepeltük a 30. születésnapunkat. Azóta folyamatosan ezt bővítjük, alakítjuk, csinosítjuk – folytatta Forró Csaba, akinek édesanyja, Forró Istvánné a mai napig felelős a házias ízekért.

– Mivel igazából én is itt nőttem föl, nem is volt más választásom – vette át a szót félig komolyan a Forró család negyedik generációjának képviselője, a 23 éves Balázs. Édesapjával egyetértettek abban, hogy mindketten belenőttek a vendéglátásba, ebben éltek születésük óta, de egyikük édesapja sem erőltette, hogy a következő nemzedék is vendéglátós legyen. 

– Balázs is látta ennek a hivatásnak minden előnyét és hátrányát. Nem könnyű, sok áldozattal jár, de szeretjük csinálni – tette hozzá Forró Csaba.

Balázs a Budapesti Metropolitan Egyetem turizmus-vendéglátás szakának hallgatója, a marketing és az online kommunikáció érdekli, ő kezeli a fogadó Facebook-oldalát, és a vendéglátóhely új dizájnját is ő találta ki. Illetve azt is elárulta, hogy ötödik generációról egyelőre még nem beszélhetünk.

A vendéglátásra visszatérve, Forróék elmesélték, számtalan híresség megfordult már náluk, közülük sokan fel is léptek: Kabos Gyula, Komár László, Koós János, Bajor Imre. Az is előfordult, hogy a szerbiai hakniba induló Kabos Gyula zongoristája egy lejárt és kilyukasztott útlevéllel ment a határra, ahol természetesen nem engedték át, így az a fellépés elmaradt.

A családi munkabeosztásról szólva Forró Csaba úgy fogalmazott, náluk nincsenek titulusok. – Ha rá kell ülni a fűnyíró traktorra, akkor bármelyikünk ráül, ha pedig ki kell szolgálni a vendéget, akkor felvesszük a fehér inget, és beállunk felszolgálónak – mondta. 

– Olyan ez a vendéglátás, mint az a jól ismert rádiós szlogen: az életünk része – tette hozzá.